A filmről | Előzetesek | Plakátok | Sajtó | Így készült | Szereplők írták | DVD | Booklet | Kritikák | Naptár | Elérhetőségek | Tükörkép | Ördögi kör

Ötlettől a bemutatóig

Így készült a Zártosztály a társrendező, operatőr, vágó szemszögéből

2013 őszén hívott fel először András, hogy ugorjak át hozzá, mert van egy filmötlete. Előadta, hogy indított egy média szakkört a gimnáziumban, és van tíz lelkes fiatal, akik szívesen szerepelnének a filmben, ami arról szólna, hogy egy halott kisfiú szellemével való találkozás reményében bezárkóznak éjszakára az iskolába, ahol véletlenszerű balesetek következtében sorra hullanak, mint a legyek. Őszintén megvallom, fenntartásaim voltak az ötlettel kapcsolatban. Éjszakai forgatás? Azon túl, hogy nagyon fárasztó, technikailag is igen nagy kihívást jelent, hiszen ezeket nyilván nem vehetjük fel nappal, de a kamerának kell a fény, tehát ügyesen kell ahhoz bevilágítanunk a helyszínt, hogy látni is lehessen, mi történik a képen, és érezhető legyen az is, hogy nincs világítás. A másik aggályom pedig a hullák tömkelege volt. Amatőrfilmben az ilyesmi sokkal nagyobb eséllyel lesz komikus, mintsem tragikus. Megtettem az észrevételeimet, és a többi már történelem: jöttek az ötletbörzék, a hétvégéket felölelő forgatókönyvírás, a visszatérő olvasópróbák. Hiába, gyerekkori álmom vált valóra azzal, hogy saját játékfilm készítésében vehettem részt. Tudásom és szorgalmam legjavát adtam a produkcióba.

A kész forgatókönyv végül 75 oldalas lett. A forgatást 2014. április 30-án kezdtük meg. A záró légifelvétel elkészítésére augusztus 28-án került sor, de még szeptember 25-én is készítettünk felvételt, amire egy utószinkron miatt volt szükség. Összesen 37 alkalommal állt össze a stáb kisebb-nagyobb létszámban, és ezalatt 138 órát töltöttünk forgatáson, amiből 14 alkalommal a gimnáziumban ért minket az éjfél. Ez tucatnyi ember egyhavi munkája, vagy másképp fogalmazva egy ember egy éves munkája. Ingyen. Le a kalappal a kitartásuk előtt!

Elkényeztettem a stábot. Minden forgatási nap után, akár már aznap ugrottam is neki a vágásnak. Minden felvételt újra átnézni, rendszerezni, kiválogatni, vágni. Nem kis feladat. Összesen 2123 felvételt készítettünk a forgatás során, amiből 780-at fel is használtunk a filmben. Ez nem is olyan rossz arány. Megszámoltam, a kész film 1045 snittből áll, ami annyit jelent, hogy átlag négy és fél másodpercenként van vágás a filmben. Többnyire egy-egy jelenet vágása után összehívtuk a stábot, és közösen megnéztük az elkészült jelenetet. Ez nekem is jó lehetőség volt visszajelzést kapni a munkámról, és a szereplők lelkesedése is rendre megújulhatott általa. Volt egy óriási előnye ennek a fajta munkarendnek: mire végeztünk a forgatással, lényegében készen volt a film.

Ami óriási fejtörést okozott számomra, az a film vége. Aki látta, tudja, mire gondolok, aki nem, az meg majd megérti, ha megnézte a filmet. Fontos volt az a jelenet. Nem lehetett elmismásolni, nem fordíthattuk el a kamerát, amikor megtörténik a dolog. De veszélyes sem lehetett. Egy pillanatra sem. Addig-addig, hogy végül csak kiötlöttem, mire van szükségünk ahhoz, hogy működjön a varázslat. A legproblémásabb egy másfél másodperces képsorozat volt benne. Azon két teljes napot dolgoztam, mire összeállt. A végeredmény azonban mindenkit lenyűgözött. Mivel maximalista vagyok, és nekem is tetszett, biztos voltam benne, hogy működni fog a jelenet. Innentől már tényleg csak a finomhangolás maradt hátra, de persze ez se kis energiákat igényelt.

András szorgalmasan válogatta a zenéket. Gondolom, hatalmas kínálatból kellett mazsoláznia, de igazán jó munkát végzett, remek zenei betéteket szállított. Ezek beillesztése helyenként meglepően könnyedén ment. Néhány esetben egész konkrét elképzelése volt már, mit és hová szeretne betenni. A többit pedig kiválasztottuk közösen. Jött a hangkeverés, és láttuk, amint szép fokozatosan új dimenzióba lép a filmünk. De még mindig nem végeztünk: következett a fényelés. Hosszú napok és esték árán szép fokozatosan végigmentünk a film összes apró jelenetén, és igyekeztünk azokat a lehető legjobban egymáshoz hangolni. Néhány helyen valóban csodát műveltünk a képpel, másutt csak finomhangolásra volt szükség. Meglepő módon éppen ott lett aztán a legkönnyebb dolgunk, amitől a leginkább tartottam: a sötét éjszakai jelenetek fényelése haladt a leggördülékenyebben, és a végeredményt látva nagyon elégedett voltam.

Közben persze akadt más is. Szorgalmasan igyekeztünk megtámogatni a bemutatót egy promócióval: előzeteseket raktam össze a filmhez, megszerveztük a bemutatót, elkészítettem a plakátokat, a jegyeket, leszerveztem ezek sokszorosítását, és több-kevesebb sikerrel játékokra hívtuk a film iránt érdeklődőket. Ja, és mellesleg elindítottam a film weboldalát is, továbbá Andrással adtunk három interjút a sajtónak. De muszáj volt. Ha ezekre nem fordítunk kellő figyelmet, most a kutya se tudna a filmünkről.

A bemutató előtt aztán jöttek az élvezetesebb dolgok: előzetesen megmutattuk néhány kiváltságosnak a filmet, és rendre nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Az első ilyen bemutató után nagy kritika érte az egyik jelenet hangminőségét. Na, igen, ott technikai okokból utóforgatásra kényszerültünk, amikor viszont nem voltunk a természet kegyeltjei. Nagyon fújt a szél, borzalmas lett a hang. Jogos volt az észrevétel, ezért elővettem egy korábban már felmerült, de akkor elvetett ötletet: az utólag felvett képsorok alá bevágtam a korábbi felvételek hangját. Utószinkron. És kiválóan működött. A második tesztvetítésen aztán újabb jogos kritika érkezett: az egyik poén nem érthető. Ezen is utószinkronnal próbáltam javítani, de sokaknál bizonyára így sem esik le a dolog filmnézés közben. Sebaj, a lelkemnek azért jobban esik, ha a lehető legtöbbet hozom ki a filmből. A végleges kópia a premier előtt 12 órával készült el. Nagyon feszült volt a munkatempó a végére.

És ha ez nem lett volna elég, ott volt a vetítés problémája. Mire vetítsünk? Az elérhető vásznak túl kicsik, bérelni nem lehet a közelben, Budapestről hozni meg egy vagyon. Akkor mi legyen? Felvetettem, hogy talán építhetnénk egyet! Végül ez lett a megoldás. 4,5x2,5 méteres vetítő felületet sikerült összeraknunk, hála a filmben gondnokot játszó Zsoltinak.

Aztán felvirradt a nagy nap: 2014. október 18-a, a bemutató napja. Már előző este belőttünk mindent: a Full HD projektort és a hangtechnikát. Előbbit András kapta kölcsön, utóbbit Puskás Robi bocsátotta a rendelkezésünkre, köszönet értük.

Reggel 8:30-kor kezdődött minden. Zsoltival találkoztunk a Művelődési Központban, vittem a kész filmet, kipróbáltuk a vetítést. Hamar 10 óra lett, jöttek a délelőtti vetítés nézői: a gimnázium diákjai, tanárai. Dányi Jocó lelkesedése lenyűgöző volt, élvezettel nézte végig immár másodszor a filmet. Számomra pedig óriási élmény volt ott ülni a nézőtéren és hallani, hogyan fogadják a nézők a filmünket. A poénok nagyon jól működtek. Nyilván a diákoknak alacsonyabb volt a humor iránti ingerküszöbük, hiszen számukra már az is elég volt e téren, hogy egy diáktársukat láthatják valamilyen különleges szituációban. Aztán amikor elsötétült a kép, végérvényesen letörölhetetlen mosoly ült az arcomra: a közönség tapsolt! Ezután egy kurta beszélgetés ceremóniamesterünkkel, Jocóval, melynek során többünket meglepte váratlan kérdéseivel, és már véget is ért a bemutató. Ekkor többen odajöttek hozzánk, és személyesen is gratuláltak a filmhez. Hihetetlen jó érzés volt látni, miként hatott egyesekre az alkotásunk.

Kis szünet, aztán máris itt a második felvonás: a nyilvános bemutató, 17 óra. Sorra jönnek az érdeklődők, és lassacskán megtelik a színházterem. Csakúgy, mint a délelőtti vetítés alkalmával, most is forgatási képek láthatók a vásznon zenei aláfestéssel. Csak azt sajnálom, hogy Dányi Jocó a kezdésnél nem lesz ott. Az előrehozott vetítés sajnos fedésben volt egy már korábban leszervezett másik programjával. Annál boldogabb voltam, hogy az utolsó pillanatban sikerült Győrffy Zoltánt, a Göcsej Nyomda ügyvezetőjét is meghívnom a bemutatóra. Akkora volt rajtam a nyomás és a teher a bemutató előtti hetekben, hogy ez majdnem elmaradt, amit rettentően sajnáltam volna, hiszen az összes plakátunkat a nyomdának köszönhetjük: nagyvonalúan teljesen térítésmentesen gyártották le nekünk mindet. A legjobb persze az volt az egészben, hogy a feleségével együtt el is jött a bemutatóra Zalaegerszegről. Miután mindenki elhelyezkedett, 17:05-kor elérkezettnek láttuk az időt a kezdésre. És ekkor jött a meglepetés: nem tudom, hogy csinálta, de befutott Jocó is a feleségével. Ennél egyértelműbb jelét nem is adhatta volna annak, hogy mennyire tetszik neki ez az egész ceremónia. Egy remek megnyitót követően aztán ismét elmerültünk a csodában. A délutáni közönség sokkal visszafogottabb volt, de mire eljött az ideje, itt is működtek a poénok csakúgy, mint a tragikus események. A sógorom kisfia elsírta magát a film végére. Úgy hallottam, teljesen vigasztalhatatlan volt. És a film végén ismét tapsvihar. Eufórikus élmény. Aztán megismételtük a délelőtti beszélgetést. A kérdések ugyanazok maradtak, így meglepetés már senkit sem ért. Nyilván mindenki átgondolta, mit is tudna válaszolni, így most sokkal gördülékenyebben zajlott a bemutatónak ez a része is. Később többen is elmondták, mekkora hatással volt rájuk a film, és újra jöttek a gratulációk. Engem sajnos kevésbé ismernek a helybeliek, hiszen csupán öt éve költöztem ide a családommal, de azért örülök neki, hogy rendre megtaláltak engem is. A bemutató utáni kavarodásban nagyon sajnáltam, hogy Győrffy Zoltántól nem sikerült elköszönnöm, mert érdekelt volna a véleménye, de aztán ismét egy feledhetetlen élménnyel gazdagodtam: ő maga jött vissza hozzám, hogy gratuláljon a filmhez. Úgy tűnik, az ő tetszését is sikerült elnyernünk, és ennél többet nem is kívánhatnék.

Az elismerés volt a fizetségem, és azt kell mondanom, úgy érzem, megérte a ráfordított energiát.

Hallottam, hogy a stábunk tagjai közül többen aggódtak. Féltek, hogy túlságosan nagy elvárásokat támasztunk a reklámkampányunkkal, és ezután majd csalódást okoz maga a film. Látva a mosolyukat, hallva elégedett szavaikat, biztos vagyok benne, hogy most már szemernyi kétség sincsen bennük. Mindannyian büszkék vagyunk rá, hogy részesei lehettünk ennek a munkának, és büszkék vagyunk magára a filmre is. Olyasmit alkottunk, ami talán örökre fennmarad, és ezt nem mindenki mondhatja el magáról.

Köszönjük mindenkinek, aki eljött, és megnézte a filmünket.

Reméljük, találunk még rá alkalmat, hogy máskor, más körülmények között is megmutassuk a Zártosztályt.



Lenti, 2014. október 19.

Nagy Gyula

Nagy Gyula - grafikus mérnök informatikus - Lenti, 2014. - Minden jog fenntartva! - Utolsó frissítés: 2014.10.19