A filmről | Előzetesek | Plakátok | Sajtó | Így készült | Szereplők írták | DVD | Booklet | Kritikák | Naptár | Elérhetőségek | Tükörkép | Ördögi kör

Zártosztály DVD kritikák

A film fordulatait felfedő részleteket - melyek elolvasását nem ajánlunk azoknak, akik még nem látták a Zártosztályt - elrejtettük. Ezek az elrejtett szöveg fölé állított egérmutatóval vagy a szöveg kijelölésével olvashatóvá válnak.

Kritikák:

Kocsis Evelin: „...soha nem néztem meg semelyik film extráját sem. De most kivételt tettem. MEGÉRTE!”

Gál Krisztián: „A film alaptémája jó és megfogó...”

Tóth Tamás: „A Zártosztály a maga kategóriájában kiváló alkotás.”

Zsohár Brigitta: „Én szeretném, ha ezt a filmet sok más film követné, és szeretném majd azokat is látni.”

Paár Zoltán: „Jómagam egy szerethető, szórakoztató, mégis elgondolkodtató filmet kaptam.”

Nagy Zsófia: „Szerintem megéri megnézni az extrákat, és jó kritikát írni a bookletért.”

Arros Attila: „Profikat megszégyenítő részletességű kapcsolati háló, bravúros trükkfelvételek”

„...soha nem néztem meg semelyik film extráját sem. De most kivételt tettem. MEGÉRTE!”

Nos, előre megjegyezném, minden önértékelési problémával küszködő barátunk azonnal a vetítés után tudatja velünk, hogy ő bizony ezt a befejezést előre látta, ez tök egyértelmű, ő volt az okos, tessék őt szeretni!

De én nagyon meglepődtem, sőt leesett az állam. Bár nem szeretem a romantikus filmeket, de így a történet mellékágán mégis tökéletes összhangban volt a filmmel. Az elején feleslegesnek tartottam, de idővel értelmet nyert.

A Zártosztály számomra nem „csak” egy film, hanem a lenti Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola is, hiszen a szereplők, akik remekül felvették a rájuk írt karaktereket ott tanulnak, a helyszín, a gimnázium és a felnőtt szereplők is a gimihez csatolhatók. Meg kell említenem a gyerek szereplőket is, akik részvételükkel, ügyességükkel hozzájárultak a film kidolgozottságához és sokrétűségéhez.

Az operatőri és rendezői munka elemezni valót ad, az atmoszféra-teremtésre nagy gondot fordítottak. A vágások jól elhelyezettek, a trükk felvételek az amatőr felszerelésekhez képest a maximumot hozták ki a jelenetekből.

Még egy pár szó az extrákkal kapcsolatban: soha de soha nem néztem meg semelyik film extráját sem. De most kivételt tettem. MEGÉRTE!

Jó volt látni a könnyednek tűnő forgatás mögötti kemény munkát. Na és persze az operatőri feszültséget és a rendezői válságot is. És a bakik, azokat kifejezetten ajánlom a film megnézése után azonnal. Hiszen a történet megával ragad egy érzelmi hullámvasúton a nyugodt hétköznapból a szerelembe, aztán az ijedtség, a pánik és lerak minket a tragédia, csalódás pillanatában. Az extrák a tanulság után visszavisznek minket a valóságba.

Gratulálni szeretnék mindenkinek, aki részt vett a film készítésében, az előkészítésében vagy az utómunkájában. Akik pedig még nem látták a Zártosztályt, pótolják!



2015. január 14.

Kocsis Evelin

„A film alaptémája jó és megfogó...”

A film nagyon jó lenne, ha nem magyarok csinálnák. Ha ezt egy befutó rendező csinálja, jobb lenne a zenei aláfestés is! A színészek, ha lehet őket színésznek mondani, jók lennének, ha a szöveget nem úgy mondanák, mint a verset. A film alaptémája jó és megfogó, érdekes is lehetne, ha több lenne benne a cselekmény, és még mindig azt mondom, hogy a színész nem papírról verset olvas. Olyan ez a film az én számomra, mint egy régi telenovella. Olyanhoz tudnám hasonlítani, mint a SZOMSZÉDOK vagy a KISVÁROS. Az Angyalbőrben-t azért nem mondom, mert szerintem ez a film nem hasonlít az előzőleg megnevezett két filmhez. Sőt, ezt tartom magyar filmnek! Visszatérve a Zártosztályra. Nézzünk bele a film lényegébe! Ha már bort öntök egy flaskába, legalább bor színe legyen! Mutasson már nekem valaki olyan gyereket, aki suli után rögtön hazamegy és zuhanyzik! Jól ki lettek találva a mozdulatok, a színészek jól meg is csinálták, de viszont egy valami, ami nem tetszett a végén, Edina zuhanása. Miért is pont a zuhanás? Olyan volt, mint egy petárda durranása. Ha a végén Edina lelkéért eljött a kisfiú, miért nem az jött el érte, aki miatt a tetőről leesett? Mert szerintem a két kisfiú nem egy és ugyanaz volt. A tetőn lévő kisfiú, Lackó, a kocsis kisfiú. Egyetlenegy valaki, aki élethűen játszotta szerepét, az a részeges gondnok. De miért is? Mert még az esése is élethű volt. Tanár úr, kérem, kritizálnám magát is, Önnek is folyékonyan kéne beszélni, nem verset olvasni! Legjobban felvett és megcsinált jelenet a végén volt, amikor az éjszakában, a magasban látom a szirénázó rendőrkocsit jönni. Ezt tartom profi munkának!



2015. január 14.

Gál Krisztián

„A Zártosztály a maga kategóriájában kiváló alkotás.”

Lenti, napjainkban. A helyi gimnázium tanulói egy bulvárlap cikkén felbuzdulva éjszakai szellemvadászatra indulnak a bezárt suli falain belül, ugyanis a legenda szerint az épületben egy 50 éve meghalt kisfiú szelleme kísért. A 10 vállalkozó kedvű középiskolás - különböző érdekek és célok miatt - a seggrészeg gondnok lankadó figyelmét kihasználva besurran az iskolába, majd miután rájuk zárják az ajtót, az egyik osztályteremben többé-kevésbé szkeptikusan várják, hogy a halott kisfiú jelt adjon magáról. Aztán - általános megdöbbenésre - ez megtörténik, onnan pedig hullákkal kikövezett út vezet a végkifejletig.

Nagyjából ennyi a spoilermentes tartalma a filmnek, ami - akár csak a nagyok - szerkezetileg nem is egészen lineáris. Jó ötlet volt ezzel a nyitó jelenettel kezdeni, még akkor is, ha ilyenkor mindig benn van a veszélye annak, hogy a mutatott karakterről halványlila fingunk nincs, kicsoda, ezáltal az egész eseményt nem tudjuk hova tenni. Azonban úgy gondolom, itt is csupán figyelemfelkeltést szolgál, csupán az a szerepe, hogy várakozással töltse el a nézőt, hogy is jutunk majd el addig. Egyfajta hangulatfokozó, ami segít átvészelni a kötelező unalmasabb felvezetést. Nekem ugyanis a tanórás rész nem igazán jött be, icipicit mesterkéltnek és erőltetettnek éreztem, mint ahogy a parkos találkát, a megbeszélést is. Erre egyébként majd később - építő jelleggel - szeretnék is kitérni, a film nálam tulajdonképp a bezárkózással indul be. Nem hiába: látszik, hogy a rendezőpáros egyik felének meglehetősen nagy tapasztalata van a horrorfilmek terén, így a vélt/valós szellemesdi kiválóan működik. A forgatókönyv kimondottan ötletes és fordulatos, a mozi végi fordulat - bár egy kicsit sejteni lehet, de biztosra menni nem - működik, a finálé meg megdöbbentően drámai. A Zártosztály nem mentes a korosztályt foglalkoztató szerelmi kavarástól sem, nem állítom, hogy minden ilyen szál hibátlanul működik, de kétségkívül autentikussá teszi a filmet (kinek mi a tűréshatára e témában ugye, nekem pont a határon volt a love story). No persze, főmotívumként nem lehet figyelmen kívül hagyni, de jelen esetben fontosabb volt számomra a thriller/horror vonal, mint a szerelmi...

Összességében magam részéről egészen kiválóan szórakoztam rajta. Ez legyen az olvasottak LEGFONTOSABB kivonata, s a következőkben megemlítendő „negatívumok” nem a film fikázása miatt vannak, hanem mert megígértem Zsolti barátomnak, a second unit stáb kamerásának, a részeg, fa mellé „CGI”-t pisáló gondnoknak, hogy építő jellegű észrevételeimet megírom. Remélem, ezen sem a két rendező, András, illetve Gyula, sem pedig az a rengeteg szimpatikus fiatal nem fog megsértődni - nem úgy szánom az egészet. Az első értékelési szempont - és egyben legnagyobb hiba - az amatörizmus. Ahogy vártam, nem is magában a filmkészítésben, dinamikában, vágásban, beállításokban érhető ez tetten, hanem a dialógusokon és a kis színészpalánták megnyilvánulásain. Fiúk, lányok, nehogy megsértődjetek, de nem véletlenül tanítják a színjátszást, nem véletlenül lesz azért színész, aki odáig eljut. A Zártosztályban tök aranyos minden gyerek, de néha borzasztóan természetellenesnek és mesterkéltnek tűnik mondandótok és mozdulatotok. Hiányzik belőle az a természetesség, amit a gyakorlott színjátszók már elsajátítottak, sokszor éreztem a pózolást a kamera előtt - nem pedig a természetes mozdulatokat. Ehhez kapcsolódik, hogy a fizikaóra, a park és a szellemvárós fejezetek sem tűntek sem írói, sem rendezői szempontból maximálisan tökéletesnek: mintha kár lett volna megírni a gyerekek szövegét, mintha kár lett volna a középiskolások szájába adni egy „felnőtt” gondolatait. Az óra, amit Gyula tanár úr tartott, sokkal autentikusabb lett volna minimális alapzajjal, a parkos megbeszélés kicsit merev lett, a szellemvárós meg túlfókuszált. Ez alatt azt értem, kár volt egy-egy párra így koncentrálni, ezzel azt érték el, mintha a többiek ott sem lettek volna a teremben... Persze, kibicnek semmi sem drága, de lehet, csak be kellett volna mikrofonozni a termet, otthagyni néhány kamerát, esetleg nagy vonalakban megadni nekik, miről dumáljanak és otthagyni őket. Lehet, sokkal természetesebbnek tűnne az egész. De ha itt nem, egy órára, egy IGAZI órára - mondjuk András órájára - ezt simán megcsinálhatták volna. Ifjúság, (csak mert tuti, hogy olvassátok) nagyon aranyosak voltatok, viszont a kamera előtt kissé természetesebben kell viselkedni. Persze, könnyen vagyok, én még csak véletlenül sem állok kamera elé, irtózom tőle és tudom, én sem lennék jobb: gondolataimat kizárólag a jó szándék vezérli. Épp ezért nem is emelem ki egyikőtöket sem, néhányan jobban alkalmazkodtak a feladathoz, néhányan kevésbé. Fura, de a kisgyerekek (Gyula gyerekei) jobban ráéreztek erre - egészen pontosan ők még tét nélkül szerepeltek, ők csak hozták magukat.

A Zártosztály a maga kategóriájában kiváló alkotás. Ilyen az, amikor néhány amatőr filmes néhány HD kamerával, minimális trükkmesteri ismerettel, lelkes amatőr színészekkel filmet forgat. Ismét csak bebizonyosodott, hogy a film egyik legfontosabb kelléke a jól összerakott forgatókönyv és a hangulat. Itt mindkettő megvolt, az amatőr színjátszás pedig csupán a komoly produkciókhoz hasonlítva tűnik szembe. A mozi minimális humora bejött (különösen a csontvázas, no meg az idegosztályos), vulgaritásában talán még kicsit visszafogottabb is volt, mint maga a valóság. A film, ahogy össze van rakva, vágva, fényképezve, filmezve, az qrva jó. Ja! És nem tudom, honnan szedtétek a zenét hozzá, de az igazi telitalálat. Gratula!

Ahogy összességében az egészhez. Kemény munka volt, de megérte: egészen bártan indítsátok a filmet mindenhol, ahol csak lehet. Simán megállja a helyét saját kategóriájában. Valahol meg Spielberg és a nagyok is kezdték...

A DVD-ről pár gondolat:

Kérem szépen, a filmmel kapcsolatban esetlegesen felmerült amatörizmusnak itt nyoma sincs. Ez profi munka, látszik, hogy olyanok állították össze, akik maguk is gyűjtők: egyszerűen ez a kétlemezes kiadvány a mai hazai piacon etalonnak számít, tartalmilag, formailag, kinézetileg én hibát nem találok benne.

Már eleve jó pont, hogy normális minőségű Amaray tokban van a két lemez. Aztán amúgy is tök bejött nekem az egész film dizájnja, a poszterek, a fehér alapon álló karakterképek: a DVD majd' minden szegletében felhasználják ezt. Ezek köszönnek vissza a menükből, a borítóról, mindenhonnan. Tartalmilag pedig a kiadvány maga a Kánaán: tapasztalt filmrajongó létemre is csak elismeréssel csettinthetek az extratartalom láttán (jól ki is csesztetek velem, két napba tellett, míg végeztem velük). S az audiokommentárt az első lemezen még meg sem hallgattam...

Extrák szempontjából az igazi kincs a bónusz lemez. No, fiúk, ezek után még nagyobb elismerésem. Megnézve a több mint egy órás werkfilmet, még egyszer csak gratulálni tudok: ezt így, ilyen feltételekkel megcsinálni hatalmas dolog volt. Érdekes volt látni a forgatás folyamatát, hogy csupán egy kamera volt, hogy a forgatási napok sem egymás mellé estek (ehhez képest nem láttam hibát öltözetben, beállításban, semmiben - a nagy filmekkel ellentétben). Jó volt, hogy őszintén beavattatok minket a filmkészítés folyamatába, különös tekintettel a trükkökre. Kiválóan összerakott és szerkesztett anyag az egész, a sok apró kisfilm - ahol fura mód arra is van lehetőség, hogy a távirányító kamera gombját is használjuk. Utoljára ilyesmit tizenöt éve láttam lemezen...

Nem is akarom részletezni, mennyi örömteli, filmrajongónak fontos anyag van a DVD-n. Inkább két dolgot emelek ki, ami nekem nagyon bejött: az egyik az a sok ökörködés, humor, ami egy ilyen 138 órás forgatás közben előjön. Tök jó lehetett a fiataloknak ennyit együtt ökörködni, ezért irigylem őket. A csókos továbbfejlesztett alternatív jeleneten qrva jót röhögtem, de a kukatolás sem maradt mosoly nélkül. A másik (ami egyébként egyáltalán nem lepett meg), Gyula gyerekeinek szereplése: ügyes és aranyos kis mellékszereplők voltak, gratula! Az egész extralemez nagyon jó és érdekes anyag, példaértékű.

A DVD értékelésében két negatívumot tudok felhozni (amiket egyébként meg is beszéltem a technikáért felelős rendezővel): az egyik, hogy néhány beállításban bizony kiütközik a hátrányos felszerelés. Néhány sötét jelenetnél bizony a képnek van egy utóhúzása, ami a kamera határait mutatja - lehet, hogy ez csak nagyfelbontású TV-n szembetűnő, de azon nagyon. Még az extralemez egy jelenetében, az összetört tablóképesnél is látszik... A másik meg (ez meg lehet, csak hangrendszeren jön ki): a dialógusok néha nagyon halkak a filmben. A zenéhez képest legalábbis - gyakran kellett fel-le tekergetni a hangerőt. E két apróságot leszámítva (amik egyértelműen a normális nagyüzemi felszereltség hiányaira vezethetőek vissza) maga az egész kiadvány csillagos ötös.

Köszönöm a példányt belőle!



2015. január 19.

Tóth Tamás

„Én szeretném, ha ezt a filmet sok más film követné, és szeretném majd azokat is látni.”

Sziasztok!

Meg kell először is köszönnöm, hogy a távolságot legyőzve Karácsonyra nálam is itt volt a Zártosztály DVD, hála Hantos Andrásnak és Nagy Gyulának. Na, meg Édesanyáméknak, akik elhozták.

A DVD-t nyilván nem tudtam elfogulatlanul a kezembe venni. Hogy miért? Mivel "az én iskolám", az "én ismerősöm", az "én városom" körül forgott benne minden (előzetesek alapján gondolható/tudható volt).

Alig vártam, hogy nyugodtan végignézhessem!

Meg kell, hogy mondjam, tetszett. Nem kicsit! Nagyon tetszett!

Olvastam más kritikát róla, amiben leírja a megfogalmazó, hogy a színészek lehettek volna ilyenek, meg olyanok, meg hogy verset olvastak szinte. Hm. De könyörgöm: egyszerű fiatalokról beszélgetünk, akik szívesen "játszottak" filmeset. Lelkesek, életvidámak, tenni akarók, másokat szórakoztatni kívánók - miközben Ők is jól érzik magukat! Mi itt a hiba?

Persze, hiszen ez nem valami amerikai film hatalmas nevű színészekkel és horror összegű költségvetéssel. Nem értem a hibát.

Én sokkal laposabb, egyszerűbben áttekinthető és kevesebb kreativitást igénylő filmnek gondoltam.

Az igazat megvallva, talán jobban érdekelt az, hogy a régi osztályt, folyosókat, kis parkot is láthatom (egy csomó emléket felelevenítve), mint maga a film története. Bevallom - lehet, hogy így volt.

Aztán elkezdtem nézni. Nyilván elfogultan.

És azt vettem észre, hogy az elején, az első pár percben még a helyszínekbe merülök bele, de egyből, ezzel szinte karöltve a film is megragad. A diákok beszélgetése, a felhozott témák, a kis fordulatokkal kezdődő történet egyre jobban kiteljesedett, s magával kezdett ragadni.

Nem írom le nyilván, hogy mi és hogy tetszett - ezzel nem lőném le a poént.

Annyit csak, hogy én egyáltalán nem gondoltam, hogy az lesz a vége, ami. És nem gondoltam volna egy csomó fordulatot. És nekem igenis tetszett a színészek játéka - még, ha néha érezhető is volt a kamera előtti izgalom, és ha a hangok néha-néha el-elcsúsztak.

Mert ez ettől jó. Mert ettől a miénk. Mert ez csak az első lépcsőfokok egyike. Mert biztos szeretnék lenni abban (remélem, így lesz), hogy láthatok még filmet ezektől a rendezőktől.

És igen: biztosan tanultak egy-egy félresikerült mozdulatból, hangsúlyból, de ha megnéztek bármilyen szuperprodukciónak kikiáltott filmet, azokban is találnak a kritikusok kivetnivalót.

Én szeretném, ha ezt a filmet sok más film követné, és szeretném majd azokat is látni.

Nekem tetszett a rendezők látásmódja, az irányításuk alatt egy igazán eredeti kis film születhetett meg.

Büszke vagyok arra, hogy néhányatokat személyesen is ismerem, és büszke vagyok arra, hogy ilyen filmet csináltatok!

Köszönöm az élményt - és várom a következőt!

Szeretettel: Brigi



2015. január 24.

Zsohár Brigitta

„Jómagam egy szerethető, szórakoztató, mégis elgondolkodtató filmet kaptam.”

Zártosztály - filmes gondolat a képernyő túloldaláról.

A kevesebb néha több! Talán ezt a mottót társíthatnám a Zártosztály című filmről alkotott gondolataimhoz. Egy stáb, mely nem profi szereplőkkel és a profi filmiparhoz mérten minimális költségvetéssel és technikával is a feltételeket jócskán meghaladót alkotott.

A megtekintés kezdeti szakaszában olyan érzésem támadt, mintha a nyolcvanas-kilencvenes évek magyar ifjúsági filmjeinek nagyszerű hangulata érintene meg, egy kétségkívül maibb környezetben és életritmusban. Később egy korosztályos szórakoztató mű, a végére pedig egy drámai alkotás bontakozott ki. Azok számára, akiknek már elmúltak a diákévek, nosztalgikus élményt adhat, a szereplők kortársainak remek szórakozást, a végkifejlet viszont életkortól függetlenül mindenkinek szól.

A film

1. Tartalom

A film tartalmának ismertetésére bővebben nem térnék ki, de a rend kedvéért bemásolom ide a hivatalos szinopszist. Legyen mire támaszkodni azoknak, akik először találkoznak vele: “Ötven évvel ezelőtt a helyi gimnázium építkezésén történt baleset következtében meghalt egy kisfiú. A diákok körében az a legenda terjed, hogy szelleme az iskola falai között kísért. Tamás (Áfra Benjamin), miután látja, hogy szíve választottja, Edina (Burinda Borbála) érdeklődik a téma iránt, felveti barátainak az ötletet: a haláleset évfordulójának éjszakáján titokban zárkózzanak be az iskolába, hátha sikerül találkozniuk a szellemmel! Tervüket azonban megneszeli a bandából kirekesztett Lia (Tátrai Renáta), akinek sikerül még előttük bejutnia az iskola épületébe. Ezt követően az éjszaka során olyasmit él át a csapat, amire senki sem számított.”

2. Felépítés

A nyitó jelenet és az azt követő kezdet (késes jelenet kontra ifjúsági rész), még ha úgy tűnhet, szöges ellentétben állnak is egymással hangulatilag, mégis hatásosan fokozzák a későbbiekben kialakuló történet iránti érdeklődést. A tanórás jelenet bennem kifejezetten egy jó humorú felvezetés benyomását keltette, mely segített a karakterek bemutatkozásában, megismerésében. Ezt követően következetes formában követik egymást az események egy dramaturgiailag jól felépített szerkezetet képezve, a környezet (park, család, utca) minden előnyét kihasználva.

Mikor eljutunk a tulajdonképpeni fő helyszínig, a szereplők egy zártabb térbe érve már különösebb külső környezeti segítséget sem kapva, leginkább a párbeszédekre és a karakterjátékokra támaszkodhatnak. Ezt kiválóan hozzák is a szereplők, viszont egy kicsit keveselltem a párbeszédeket. Ugyan ez egy jó buli akart csak lenni, és nem is gondolok mélyenszántó, hosszas eszmei értekezésekre, de elvileg időintervallumban éjfélig több órát ott töltöttek. Az érzelmi vonalak kifejtése mellett esetleg valamivel több kommunikációnak örültem volna még. Akár a szellem témában - Kristóf személye és elgondolása is jobban kibontakozhatott volna ez esetben.

Ahogy fokozatosan peregnek a cselekmények és elérkezünk a végkifejletig, tökéletesen megfelelő logikai sorrendben történnek az eseménysorozatok, dicséretes és jól átgondolt koncepció mentén követve egymást. Nem hagyják lankadni a figyelmet.

A film vége nagyot szól. Kétszer is. Elsőként a befejezés a tetőn. Bevillan rögtön az ember fejébe a plakáton olvasható mottó: “Jó bulinak indult, de minden másképp alakult...” tanulságul szolgálhat mindenkinek, mi a határ, meddig érdemes egyes poénokkal, gegekkel elmenni, mert mint az élet minden területén, az ebből eredő eseménysorok is kiszámíthatatlanok és akár tragédiába is torkollhatnak. A második a stáblistát követő jelenet. Örülök neki, hogy külön került, hisz’ nem szerves része a filmnek, még ha tartalmilag elevenen benne is él. Ez ad egy újabb mély érzést (ha nyitott rá valaki, ha nem), kicsit nyitva is hagyja a kérdést. Szerintem zseniális megoldás.

Nem tudom, a készítők gondolkodnak-e egy esetleges folytatáson, de éppen ez a záró momentum - még ha kívül is esett a szorosan értelmezett játékidőn és más irányba mutat - magában rejti a lehetőséget. Bár ez a meglátás lehet, csak saját magamból táplálkozik.

Apropó stáblista! Az alatta futó képsorok a maguk könnyedségével jól kompenzálják a zárójelenet adta feszültséget, és nem hagynak azon nyomban kizökkenni a film világából, mégis engedik szabadon elmélyedni a nézőt az eddig látottakon.

3. Szereplők

A jobb alkotások - akár film, regény vagy más művek - főszereplők szempontjából vagy egy-kettő erős karakterre támaszkodnak, vagy megtalálják azt a fajta egyensúlyt, melyet több eltérő karakter összehangolása kovácsol egy egésszé. Jelen esetben úgy érzem, sikerült megtalálni ezt az egyensúlyt, a különböző archetípusok egymást kiegészítve működnek és nem egymás ellenében.

Sok esetben botlik a szemlélő olyan idegesítő vagy ellenszenves szereplőbe alkotásokban, akik valamiért kilógnak, zavaróak (még ha koncepcionálisan szándékosan is), és eleve ezáltal beskatulyázódnak az egész történet alatt. Ennél a filmnél a kezdetektől mindenki a szerethető kategóriába tartozott. Nincsen kirívóan negatív felhangja még a legundokabb beszólásnak sem. Csapatként játszottak, közösen szerepeltek, nem akart senki a másik fölé kerekedni játékilag. Hozták a szerepet, amit megírtak, ki-ki saját vérmérsékletének megfelelően, és ami nagyon fontos: lelkesen. Persze nevezhető bizonyos szemszögből amatőrnek néhány párbeszéd hanglejtése, előadásmódja. De! Egyfelől mostanában volt alkalmam több hasonló korú fiatal párbeszédét szegről-végről elkapni. Sokszor hasonló formában “adták elő” az életet. Az életet, mely sok esetben nem a tökéletes prózaiságról és előadásmódról szól. Amit profizmusnak nevezve színjátszásként kapunk filmekben, a teljes összetettség és magas szintű előadásmód ugyan dicséretes, ezen alkotásban viszont úgy éreztem, az életszerűség is teljesen megállja a helyét. Alaphelyzetben itt nem is volt feladat valami homlokegyenest más személyiség megformálása. Egyrészt nem kellett teljesen messzire kerülniük valódi életük játékától, másrészt ettől a momentumtól tudott realisztikussá és nem izzadtságszagúvá válni. Valahol a képzettségi érintetlenségük hozta meg a film báját. Ezen filmnél szerintem ez működött is. Mindenképpen dicséri a rendezői koncepciót, hogy annyit szántak a szereplőknek, amennyit felkészültségükhöz mérten el tudtak játszani. És azt jól szerintem.

Persze voltak olyan drámaibb jelenetsorok, amikben jobban kiütközött a gyakorlat, a képzés hiánya. Például gondolok itt az első áldozat megtalálásánál hallható reakciókra. Elvileg a “beavatottakon” kívül senki nem tudta, hogy ez a megtévesztés része csupán. Lehet, ennyi elkeseredettség elég volt, nem tudom, mindenesetre a befejező epizódban történő reagálásokkal összevetve kontrasztot véltem felfedezni.

Különösebben senkit nem emelnék ki a szereplők közül, hisz’ csapatként működtek jól. Kettő nevet megemlítenék azért. Azt a kettőt, akiknek talán (írom ezt annak tudatában is, hogy az extrákat megtekintve ezt a képet kaptam róluk) a saját valódi jellemüktől a legtávolabb kellett kerülniük a karakter megformálásában. A gondnok, aki rövid szerepében zseniálisat alkotott és Lia megszemélyesítője. Náluk véltem felfedezni a legtöbb “játékot”. Ez talán egy csipetnyi plusz volt.

Amit negatívumként éltem meg, az a káromkodás. Hallom ugyan néha, milyen párbeszédek zajlanak nap mint nap a való életben itt-ott különböző környezetekben, szituációkban. Mindemellett ettől nem találtam életszerűbbnek a cselekményeket, reakciókat. Ellenben esetlegesen jó példát szolgáltathatott volna ilyen téren a film, főleg annak tükrében, a magyar nyelv mennyire gazdag ezen kifejezések nyomdafestéket is tűrő szinonimáiban.

A kiadvány

Elsőként a film anyagainak grafikai tervezéséért külön elismerés a készítőnek. Átgondolt, letisztult, teljes összhangban a filmes tartalommal. A kivitelezés pedig kis példányszáma ellenére a legtöbb gyári megjelenést megelőzi minőségben.

Az extratartalom bővelkedik mindenféle kiegészítő információban. Ha valakit megfogott a film világa, annak sok csemegét tartogat - egész délutános program. A forgatásról készült felvétel különösen nagy öröm volt számomra. Ennyire érthetően még nem volt alkalmam betekinteni, mennyi minden összeegyeztetésére van szükség ahhoz, hogy az összes apró részlet egy folyamatos alkotássá váljon a néző számára. Külön kiemelném még a Kislánnyal folytatott interjút, összeszedett és határozott beszéde különös bájjal bírt.

Mint minden véleményformálás, természetes az enyém is szubjektív, ha egybeesik másokéval, az csak külön öröm. Jómagam egy szerethető, szórakoztató, mégis elgondolkodtató filmet kaptam. Köszönet minden résztvevőnek az alkotásért, a szórakoztatásra és a gondolatébresztésre fordított időért.



2015. január 28.

Paár Zoltán

„Szerintem megéri megnézni az extrákat, és jó kritikát írni a bookletért.”

A film DVD-ről csak annyit, hogy szerintem a menüje az jó lett, és az is feltűnő, hogy a szereplők főszerepségi sorrendben jelennek meg az extrák menükben. Az extrákból a legjobban szerintem a vidám pillanatok sikerült, mert abban minden vicces dolog meglátható és a poénos bakik. Az interjúk is nagyon jól sikerültek, de a bakiparádé is jól össze lett állítva. A kommentárt még én se néztem meg teljesen, de ameddig láttam, addig szerintem jó. Azt is el lehet mondani, hogy mivel az én interjúm is rajta van a DVD-n, ezért néha arra gondolok, jobban is megfogalmazhattam volna. A legjobb interjú nem is tudom kié volt, mert mindenkié szinte ugyanolyan jó volt. A kulisszatitkok is érdekesen sikerültek. Az extrák végére még az „Így készült a film”-ről mondhatom el, hogy jól sikerült, csak kicsit hosszúnak tűnik számomra.

Mivel szerepelek a filmben, ezért van saját bookletem is. Elolvastam, és megtudtam belőle, hogy milyen nehezek is lehettek az éjszakai felvételek, a szereplőknek a poénkodás után a komoly tekintet, a rendezőknek a sok vágás, a plakátok elkészítése és a zenék válogatása. Szerintem megéri megnézni az extrákat, és jó kritikát írni a bookletért.



2015. február 1.

Nagy Zsófia

„Profikat megszégyenítő részletességű kapcsolati háló, bravúros trükkfelvételek”

Már halogattam egy ideje, először okkal (van egy amatőr filmes barátom, és vele gondoltam megnézni, már csak a "szakmai" szempont miatt is, de szinte soha nem ért rá), aztán a sors hozta máshogy. De most már én is "bekerültem" a Zártosztályra, és a film, valamint pár extra megnézése alapján mondhatom, jó ez. Simán láttam már ezerszer rosszabb mozikat is hivatalosan kiadott DVD-ken is (például hasonló témában a Detention című borzalmat), és nem egy helyen kellemes meglepetések vártak benne.

A sztori - ha valaki nem tudná - a klasszikus horror-vonalat követi, azaz fiatalok összegyűlnek egy helyen szellemet megfigyelni, amolyan bátorságpróbaként. A lenti gimnáziumban kóborló kísértetről - pontosabban a tragédiáról, ahonnan annak története ered - a helyi újság ír annak évfordulója kapcsán, de városi legendaként amúgy is benne van a köztudatban, és mindenki egy kicsit máshogy ismeri a sztorit, a társaság meg jó bulinak tartja, hogy utána járjon a szellemnek. Aztán persze jönnek a baljós, ijesztő zajok, és a csapat izgatottan, de azért félve indul felderíteni azokat, hogy nemsokára a hasonló "picsahorrorok" (kérem nem félreérteni, nem pejoratív kategória, csak kategória) jó szokásához híven gyűlni kezdjenek a halottak, a társaság meg emeletekre futkosson.

Nekem pár apróság mellett igazán csak egy nagyobb bajom volt a forgatókönyvvel és a sztorival, mégpedig, hogy ez a szellemesdi túl lassan indul el. Nem is azt éreztem hibának, ami előtte zajlott, csak hát eredetileg azt vártam, hogy a szereplők, ha már beosontak az iskolába szellemvadászatra, akkor erre esetleg rá is segítenek kicsit (főleg, hogy dedikáltan van a csapatban egy okkultista, és érdekes módon egy fiú), vagy akár maguk indulnak el körbe, hogy jeleket keressenek. Talán nem is a kicsit hosszúnak tűnő bevezetőt, hanem ezt éreztem a film gyengébb pontjának, amikor már bent ülnek a teremben, némileg unottan várva azt a pillanatot, amikor az író eldörrenti a startpisztolyt. Hogy egy-egy kísértetsztorival sem próbálják feldobni a hangulatot, csak rágják a Chiot meg isszák a Coca-Colát, az volt nekem kis csalódás. És ezt sem véletlenül hangsúlyoztam ki: tudom, hogy szponzor, és tudom, hogy csak az én hülyeségem, de mostanában érzékenyebb vagyok a termékelhelyezésekre, és hangosan felröhögtem az egész képernyőt beterítő Spar-feliraton, amit szerintem érdemesebb lett volna egy kicsit finomabban megoldani.

Szóval, ami a teremben elbújás előtt van, az azért nem volt gond nekem, mert két dolgot remekül és ügyesen előkészített: a résztvevők személyiségének bemutatását és az egymás közti kapcsolatokat, valamint már ott, szinte a film ötödik percében (és ebbe beleszámít a Lenti helyi nevezetességeit egy turisztikai film alaposságával bemutató, bő két perces főcím is) elkezdődik azoknak a részleteknek a csepegtetése, amiknek később jelentősége lesz (gondolva itt a telefonra). És mindkettő meghálálta a gondos tervezést: profikat megszégyenítő részletességű az a kapcsolati háló, ami a szereplők között bemutatásra került, néha csak egy-egy kisebb gesztussal vagy mondattal, ahol, mint egy jó sakkfeladványban nincsenek felesleges bábok, még ha ez a gimnazisták szokásához híven inkább arra korlátozódik, hogy ki kivel járt, jár vagy járna. Az egymásba fonódó szerelmi sokszögek és a Misi-Marci testvérpár közötti viszonyok bemutatása azért fontos, mert így lesz később jelentősége annak, hogy ki kihez hogyan szól, vagy akár csak hogy egy feszültebb pillanatban kihez bújik oda. Ez kompenzálta valamennyire a teremben zajló csendes várakozást, még ha nem is az volt, amit eredetileg vártam volna, de legalább erre lehetett figyelni; érzelmekben, feszültségben gazdag a film, csak ennek forrása elsődlegesen és sokáig nem is a vélt szellem.

A szereplők így legalább egymással szemben következetesek, a kísértettel és a parával szemben meg már csak a műfaji "elvárások" miatt sem lehetnek azok, azaz, hogy mikor válnak szét, mikor hova mennek, és mondjuk, amikor már tragédia árnyékolja be a jópofán borzongatónak induló sulibulit, akkor mit miért csinálnak. Ez a szakasz is olyan klasszikus, sok szakmai tudásról tanúskodik, meg amire egy iskola lehetőséget biztosít. Ezekből mondjuk egyet emelnék ki, mert az jött be a legjobban, Zsófi eltévedését a konyhában, és ahogy a sötétben egy késsel botorkál. Már csak azért is jegyeztem ezt meg, mert ez a jelenet foglalja keretbe a film jelentős részét, és a két időpontban eltérő értelmezése volt a jelenetnek, egy kis plusz izgalmat adva hozzá másodszor, kicsit előrevetítve a végkifejletet. Még a "megszokott" értelmetlenségek közül is kitűnt azonban egy, Lia (el)esete a könyvekkel... és külön köszönöm a stábnak, hogy bevallották, hogy erről nekik sincs fogalmuk sem, ezt ugyanis direkt visszakerestem az audiokommentárban.

Aztán meg, hogy kisköltségvetésű meg amatőr... Engem általánosságban nem zavart, hiszen eleve így ültem le a film elé; van egy kevés rálátásom arra és tapasztalatom arról, hogy ez mekkora munkát és koncentrációt kíván. Úgyhogy a színészekről csak annyit, hogy az persze érződik, hogy vannak tehetségesebbek és fogékonyabbak köztük, de azt azért sajnálom, hogy a fiatalok még a lehetőségekhez mérten sem kaptak szabadabb kezet a filmbeli helyzetek megoldásához. Idegen a helyzettől, ha valaki rémülten küldi el a többieket a pánikoló lányok után, ő meg zsebre dugott kézzel baktat utánuk (igen, szerintem még a későbbi események ismeretében is az), hogy egy haláleset nyomán ennyire ne hangozzon el egy "Úristen!" vagy az elfojtott zokogás (az arcokra kiülő érzelmek viszont jók!), és igen, lehet, hogy ha a támpontok meglettek volna, a teremben a beszélgetéseket - a saját karakterük és a többiek ismeretében - a színészek maguk is meg tudták volna oldani. Főleg azért mondom ezt, mert kicsit szomorú voltam a végén, de ugyanakkor pozitív löketet is adott, hogy a stáblista alatt futó képsorok - amik mintha egy régi, nosztalgikus nyaralását idéznék ennek a társaságnak - voltak a legtermészetesebbek; azt, ha hozni tudták volna a film alatt - márpedig látszik, ott van bennük! -, az lett volna az igazi. A film színészi csúcsa, ahogy azt már többen kiemelték gondolom, az a gondnokot játszó Kovács Zsolt, nem is, csak mert az ő komikus szerepe adott lehetőséget arra, hogy igazán karakteres legyen, hanem mert az ő "jelenléte" a legkerekebb, a legegészebb, a fintoraival, a mozgásával, az őt kísérő zenével (a zenék egyébként legtöbbször feltűnően jók, pedig én nem vagyok elég vájtfülű ehhez). De nem sokkal maradt le mögöttük Marci és Misi párosa meg Laura sem, akik kis dinamikát vittek a közösségbe, amit a helyzet, de inkább a titkokból adódó feszültség némaságra kárhoztatott. Dinamikát, amiből elkelt volna a több, már csak azért is, mert a Zártosztály is beleesett az amatőr színészekkel dolgozó filmek egyik csapdájába, azaz hogy a könnyebb kezelhetőség és a rendelkezésre álló eszközök miatt rövid vágásokkal oldják meg a párbeszédeket, ahol többnyire csak egy-egy szereplőt mutatnak, őket is általában mereven. Így viszont a beszélgetések szétdarabolódnak, a "beszélő fejek"-szindróma miatt elveszik a lendület, még ha van is róla elképzelésem, hogy mennyire kockázatos mozgással vagy háttérrel együtt felvenni egy ilyet (itt is van, amikor a madárcsicsergés, egy csat hangja vagy éppen egy szék arrébb húzása elnyomja a szöveget). Hasonló apróságok pettyezik a látványt, az operatőri munkát is, azaz sok ügyes beállítás és felvétel közé beékelődik néha egy-egy kevésbé sikerült, például nekem ilyen volt az integető Sára hónalja alól felvett jelenet, plusz szegénykém olyan robotszerűen teszi ezt, mintha csak akkor hagyná abba, ha valaki kikapcsolná. Meg nekem a rávágások sem hiányoztak volna, a porszívós, a csaposok meg a telefonosok, bármennyit is segítenek később a vágásnál. Az ilyeneket viszont a végére szinte teljesen elfeledtették az ilyen környezetben bravúros trükkfelvételek, azokért egyszerűen csak taps!

Úgy tudom zárni, ahogy kezdtem: ez egy műfaján és stílusán belül remekül összerakott rajongói film, aminek vannak profi vonásai, a Tükörképhez képest meg minden téren szembeötlő a fejlődés. A koncepcióban rejlő hibák meg mind olyanok, amit a következő filmre simán ki lehet javítani... mert az remélem, lesz!



2015. március 21.

Arros Attila

Nagy Gyula - grafikus mérnök informatikus - Lenti, 2014. - Minden jog fenntartva! - Utolsó frissítés: 2015.03.27